Eltelt a beültetés utáni végeláthatatlan hosszúságúnak tűnő 2 hét. Amilyen szépen indult most ez a lombikunk, olyan csúfos véget is ért.
Igen, megint nem sikerült. Ecsetelhetném most hosszasan, hogy mennyire nem igazságos az élet, de nem fogom. Egyszerűen nem tehetek mást, csak elfogadni és továbblépni.
Eleget idegeskedtem, sírtam és szomorkodtam a sikertelen lombikok miatt! Már nem keresem az okokat. Felesleges.
Jelenleg egy cél lebeg a szemem előtt! Visszatalálni a lombikok előtti önmagamhoz. Egyszerűen muszáj. Nem lehet állandó bizonytalanságban élnem és nem szabad, hogy a lombikok körül forogjon az életem. Szó sincs persze arról, hogy feladtam volna! Kizárt! Csak most egy kicsit elfáradtam.....
Elfáradtam a sorozatos kudarcba, és a megmagyarázhatatlan sikertelenségekbe.
Sokszor eszembe jut, hogy azok, akik már 6-8 vagy akár több lombikon is túl vannak, mi játszódhat le bennük újra és újra …..? Honnan veszik az erőt és a kitartást? Hihetetlen és példa mutató, hogy mennyi erő lakozik egy olyan nőben, aki nem szeretne mást csak anya lenni? Szinte emberfeletti……
Ennyi volt az én 4. lombikom. De pár hónap és összeszedem magam és csak azért is nekifutok a 5.lombiknak is!
Akik most éppen stimuláció alatt vannak, vagy a beültetés utáni két hetet tapossák, azoknak minden jót, sok sikert és kitartást kívánok!
Sok ölelés!
-Pippa-
Utoljára kommentelt bejegyzések