Általánosságban mondhatjuk azt, hogy a lombikos cikkek, ahogy az enyém is, női szemmel írj le a lombikkal való küzdelmet. De mi a helyzet a férjekkel? Ők vajon, hogyan élik meg? Milyen érzések kavarognak bennünk? Ezzel kapcsolatban a férjemet kérdeztem és őszintén, én is meglepődtem....
" Első alkalommal, mikor elmentünk orvoshoz és miközben beszélt, egyfolytában kavarogtak benne a gondolatok. Mit rontottam el? Mit csináltam rosszul? Biztos nálam lehet a probléma!
Meg sem fordult a fejemebe, hogy veled bármi gond lehetne,
mert Te annyira tökéletes vagy!"
Azt hiszem ennél szebbet és kedvesebbet nem is modhatott volna nekem!
Aztán kiderült, hogy mégis csak nálam van a baj. Sok vizsgálat és műtét ereményeképpen, el kellette távolítani a petevezetékeimet.
Hajlamosak vagyunk időnkét elfelejteni azt-és bevallom, hogy voltam én is így-, hogy a férj ebben a helyzetben teljesen tehetetlen. Végig kell néznie állandóan, ahogy rohangálsz a vizsgálatokra, lavírozol a munka és kórház között. A rengeteg injekció beadását, amit nap, mint nap el kell viselned egy stimuláció során. A legszőrenyűbb érzés mégis az, hogy ezt azzal tudattal, hogy a közös babátok megfogantatásából csak egy csekély részét vehet ki. Azért, ez egy elég piszok érzés.....
"A legrosszabb, hogy nem tudok annyit vállalni, mint Te! Azon kívül, hogy elkísérlek a vizsgálatokra, hogy időről-időre mintát adok le, beadom neked a szurikat és támogatlak.
Bosszantó, hogy nekem csak ennyi jutott......."
Nagyon nagy próbatétel ez egy házaspárnak. Vagy mégjobban összehozza őket vagy egy olyan éket ver közéjük, ami óriási károkat okozhat a kapcsolatukban. Én szerencsésnek mondhatom magam, mert beton biztos alapokon áll a házasságunk, de ezt sajnos nem mindenki modhatja el. Több olyan történetet hallottam, hogy bizony tönkrement a házasságuk emiatt, vagy abbahagyták a lombikot, mielőtt tönkre ment volna az. Persze most itt lehete taglalni, hogy akkor biztos nem volt elég szilárd a kapcsolatuk, vagy nem is igazán akarták és a többi...... De nincs jogunk mások felett ítélkezni!
És egy érdekes tény, hogy bizony a férfiak is szoktak beszélgetni a gyermekvállalásról és gyerekekről.
"Mikor ez a téma szóbakerül egy olyan társaságban, ahol van már gyerek, legyen az a barátaim vagy a focis társaim előtt, sokszor érzem magam kívülállónak. Olyan mintha nem tartoznék közéjük..."
A férjem szintén nem csinált sosem titkot a lombikból. Mikor friss házasok lévén többször jött a szokásos kérdés-Na és mikor jön a baba?- mindig csak annyit modott, hogy rajta vagyunk az ügyön. Nálunk kicsit nehézkesebb a dolog. Lombikozunk. Meglepődött nagyon, hogy milyen megértéssel fogadták, sőt kiderült ezek után, hogy a társaságában többen is lombikoznak. Vagyis azzal, hogy őszintén elmondta, egy olyan gátat nyitott meg másokban, ami azelőtt elképzelhetetlen volt. Azóta is minden lombikunk után kedvesen érdeklődnek.
A férfiaknak sem egyszerű, sőt talán abból a szempontból nehezebb is, mert meg kell küzdeniük a bosszantó tehetetlenséggel és a zord igazságtalansággal. Ők is ugyanúgy marcangolják magukat, csak nekik nehezebb ezt szavakba önteni.
Ezúton üzenném a lombikos férjeknek, hogy -Uraim, lekalappal előtettek is!-
Sok ölelés
-Pippa-
Utoljára kommentelt bejegyzések