Úgy érzem, erről a témáról ritkán beszélünk, de meg is értem miért. Minden lombikos életben eljön az az időszak (főleg egy újabb sikertelen lombik után) amikor is kevésbé tud örülni, illetve kevésbé tud együtt érző lenni egy barátnő vagy ismerős terhességével kapcsolatban. Persze ezeket az érzéseket tetézi a sok „ Babát várok” poszt és több ultrahang fotó is. A gyötrelmünket tovább nehezíti, hogy a személyes történetükben is látható minden,  így úgy érezhetjük, hogy az élet direkt az orrunk alá akarja dörgöli a sikertelenségünket. 

Amikor is ezt egy idővel átgondoljuk, akkor rájövünk, hogy borzalmasan önzőek és gonoszak voltunk. Ezzel persze generálunk egy újabb problémát, ami miatt rosszul érezhetjük  magunkat.  

Egy kívülálló simán erre azt mondaná, hogy” FÉLTÉKENY VAGY” míg egy lombikos azt, hogy „AZ ÉLET IGAZSÁGTALAN”. Persze ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy, azzal féllel igazságtalan, aki spontán babát vár, hanem velünk, akiknek nem sikerül X lombik után sem a baba.

Viszont néha előfordul az a helyzet is, amikor a hozzánk hasonlóak nem értenek meg:

Sajnos találkoztam olyan poszttal is, amikor a posztoló megosztotta az érzéseit egy ilyen helyzet kapcsán és borzalmas lelkiismeret-furdalása volt szegénynek, Nem tudott szívből örülni egy olyan közeli barátnőjének, aki sohasem szeretett tervezett gyermeket és egy teljesen friss kapcsolatból váratlanul babát vár. Ő évek óta lombikozik már eredménytelenül.  A hozzászólók nagy része együttérzet vele, de egyes hős lombikosok szegény posztolót szét szedték azzal, hogy - Ők bizony mindig tudtak örülni mások sikerének!- Vagy éppen, hogy- Ők soha nem voltak féltékenyek másokra!- És a kegyelemdöfés: - Soha nem jutott eszembe, hogy azért, mert nekem lombikoznom kell, másoknak ne tudnék szívből örülni!

De szerencsére nem ez a jellemező!

Én is voltam hasonló helyzetben, amikor is utáltam magam amiatt, mert nem tudtam kellőképpen örülni egy barátnőm sikeres baba várása miatt, de mára már az ilyen helyzetekkel teljesen megbékéltem.

Igen, az élet igazságtalan! De mi van akkor, ha az élet más utat szánt nekünk? Lehet nem a lombik a mi utunk? Sokan, és én is közéjük tartozom, akik értetlenkedve néznek maguk elé, hogy az életnek mi a célja velünk?  Vajon mi helyes út? Meddig kell mennünk és kitartunk? Nehéz kérdés ez…. Sajnos erre a választ senki sem  tudhatja. De hiszek benne, hogy akik sokadik lombik után más utat választottak, ma már értik, hogy miért nem a lombik volt az Ő sikerük ösvénye! 

Sok ölelés!

-Pippa-